Hogyan lehet a fogyásért imádkozni? Van olyan imádság, ami arra inspirálja az embert hogy jobb, Istennek tetsző döntéseket hozzon az étkezése során?
Brandice Lardner
gracefilledplate.com
Magam sem tudom, hogy komolyan gondoltam-e a saját szavaimat, miközben imádkoztam… Tudtam ugyanis, hogy ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak az életemben, amiért imádkoznom kellene. Arról nem is beszélve, hogy a világban mennyi fontos és sürgős dolog van!
De úgy éreztem, hogy muszáj imádkoznom a fogyásomért is, és kérnem Istent (vagy inkább könyörögnöm), hogy vegye el tőlem ezt a küzdelmet.
Te is voltál már így? Amikor úgy érezted, hogy össze-vissza kapkodsz, miközben kétségbeesetten vágysz arra, hogy válaszra és megoldásra találj a fogyással vívott küzdelmed során?
Mindent megpróbáltál, és nem maradt más hátra, mint az ima.
Az ima olyan dolog, melyről fejben pontosan tudjuk, mennyire hatásos, a cselekedeteink azonban sokszor mégis mást mutatnak.
Mi is az imádság?
Lehet, hogy erre nagyon nyilvánvaló a válasz, mégis érdemes kicsit mélyebbre ásnunk benne.
Az imádság tulajdonképpen Istennel való beszélgetés, bár sokszor ennél sokkal formálisabb kép él róla a fejünkben (és néha tényleg formálisabb is).
Imádkozunk az előttünk álló napért, hogy minden rendben menjen, imádkozunk evés előtt, imádkozunk a családunkért és imádkozunk akkor is (már megint!), amikor elhaladunk egy tányér keksz mellett.
Gyakran van a fejünkben egy lista mindazokról a dolgokról, melyeket Isten elé szeretnénk vinni, és közben könnyen megfeledkezünk az imádság kapcsolati jellegéről. Isten arra teremtett minket, hogy kapcsolatban legyünk Vele, ez pedig kommunikáció nélkül nem lehetséges.
Tegyük fel, hogy úton vagy hazafelé, és a kocsiból felhívod a barátnődet, hogy elmeséld neki, hogy aznap milyen váratlan és megrázó dolog történet veled.
És miközben beszélsz, azt veszed észre, hogy hirtelen elkezded más megvilágításban látni a történéseket. Korábban az egész egy összegabalyodott fonálhoz hasonlított a fejedben, de azáltal, hogy beszéltél róla, hirtelen kiegyenesedtek a szálak, és az egész történet kezdett összeállni.
Gondolj bele: mennyivel hatékonyabb az, amikor a mindentudó Istennel beszéljük meg a dolgainkat?Miközben Vele beszélgetünk, a szemléletünk átalakul, és a gondolataink és érzéseink egyre inkább összhangba kerülnek az Övéivel.
Nagyon tetszik az alábbi idézet Mark Battersontól:
„Az imádság fő célja nem az, hogy a körülményeink megváltozzanak; az imádság fő célja, hogy mi változzunk meg! A lényeg pedig minden esetben ugyanaz marad: Isten megdicsőítése minden egyes helyzetben.”
Hogyan imádkozzunk a fogyásért?
Én nagyon szabálykövető ember vagyok (olyan elő sem fordulhat, hogy a bevásárlókocsit ne vigyem vissza a helyére! :-)) A szabályok alapvetően jók, de van néhány olyan terület, ahol a megrögzött szabálykövetés ahelyett, hogy segítene, csak megnehezíti a dolgokat.
Az étkezés egyértelműen ilyen terület, ahogy az Istennel való személyes kapcsolat is.
Ezt azért fontos megemlítenem, hogy az alábbi javaslatokat még csak véletlenül se szabályként értelmezd. Ezek tényleg csupán javaslatok, tippek. Miközben átolvasod őket, figyelj arra, hogy van-e közöttük olyan, amire Isten rámutat a te életedben.
1. Imádkozz a Biblia alapján!
„Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézsaiás 55,11)
Az imádkozás egyik leghatékonyabb módja, ha konkrétan a saját helyzetedre vonatkozó bibliaversek alapján teszed.
Keress olyan igerészeket, melyeket a fogyással kapcsolatban is alkalmazni tudsz (pl. Péld 16,3; 1Kor 10,31; 2Krón 20,12b) Imádkozhatsz akár szó szerint ezek alapján, például behelyettesítve a saját neveddel. Amikor az ember tudja, hogy amit kér, az Isten Igéjén alapszik, és hogy Isten válaszol azokra a kérésekre, melyek összhangban vannak az akaratával, az megerősíti a hitét.
2. Imádkozz folyamatosan!
Ha a házastársunkkal csupán reggelente 6.15-6.30 között beszélgetnénk, hamar kiszáradna a kapcsolatunk. Mégis, az Istennel való kapcsolatunkban hajlamosak vagyunk így tenni. Aztán pedig csodálkozunk, hogy az imádságaink miért tűnnek száraznak.
Ahogy már említettem, Isten a nap folyamán is szeretne velünk beszélgetni. Az a személy, aki az egész világot megalkotta (a legapróbb sejttől kezdve a leghatalmasabb galaxisokig), vágyik arra, hogy beszéljen veled!
„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1 Thessz 5, 16-18)
Szüntelenül imádkozzunk. Imádkozzunk folyamatosan az étkezésünkért és a testmozgásért is. Mindig, mindenért imádkozzunk.
Állandóan imádkozni egyébként sokkal könnyebb, mint gondolnád. A te agyad is folyamatosan jár, és pörög a különböző dolgokon, melyek a nap során történnek veled?
Az enyém igen. 🙂
A dolgunk mindössze annyi, hogy ebből a monológból dialógust csináljunk – vagyis beszéljük át Istennel.
Természetesen fontos, hogy továbbra is megőrizzük a tiszteletet Isten felé, ugyanakkor a Bibliában sok példát látunk arra, amikor istenfélő, szent emberek mindenféle külön formalitás vagy felhajtás nélkül, egyszerűen megszólították Istent, és megosztották Vele a gondolataikat, érzéseiket.
3. Ne felejts el hallgatni sem!
Isten (valódi úriemberként) sosem nyomul, noszogat vagy szakít félbe bennünket. Ha imádság közben sosem állunk meg, akkor előfordulhat, hogy nem halljuk meg szelíd, halk hangját.
Amikor például bölcsességért, vezetésért, kegyelemért imádkozol, néha csendesedj el, és figyelj egy belső, ráérzéshez vagy intuícióhoz hasonló érzésre. Isten Lelke szól a mi lelkünkhöz, ám a gondolatainknak le kell csendesedniük, hogy meghalljuk ezt a halk ösztönzést vagy indíttatást.
Ha pedig bizonytalan vagy afelől, hogy ez Isten volt-e, vagy csak a te gondolatod, akkor se aggódj. Csak győződj meg arról, hogy amit érzel, összhangban van Isten Igéjével, aztán pedig ültesd gyakorlatba azt, ami a szívedbe került. Idővel egyre magabiztosabbá és gyakorlottabbá válsz majd abban, hogy hallgasd és meghalld Istent.
Ne konkrétan a fogyásért imádkozz!
Ez most talán megdöbbentett, és úgy hangzik, mint aminek semmi értelme. Tudom, de várd ki a végét! Szerintem segíteni fog, ami most következik.
A fogyásért való imádkozásodnak mi is lenne a célja?
Sokan a fogyásban látjuk a problémáink megoldását. A médiának köszönhetően a fogyást gyakran egyfajta tündérmesének képzeljük.
Ha végre lefogynék, akkor …
… lenne elég merszem megvalósítani az álmaimat,
… lenne elég erőm véghezvinni a terveimet,
… elég vonzó lennék ahhoz, hogy végre szerethetőnek érezzem magam.
Ezek a vágyak gyakran a felszín alatt maradnak, és a súlyvesztéssel próbáljuk elkendőzni őket. A problémáinkat, az apátiát és az önmagunk iránt érzett utálatot azonban nem oldja meg az sem, ha leadjuk a felesleges kilókat.
Muszáj a dolgok mélyére néznünk.
Mire van valójában szükséged ahhoz, hogy megéld Isten kegyelmének és szeretetének teljességét? Mi a valódi válasz a valódi problémáidra?
Amikor a fogyás bálvánnyá válik és fontosabb lesz a hitünknél, elakadunk, mert nem a valódi problémára figyelünk. Nem a súlyunk az, ami igazából lehúzza a lelkünket…
Azt kell megtalálnunk, hogy mi a valódi oka annak, hogy többet eszünk és kevesebbet mozgunk a kelleténél. Mert emiatt vagyunk stresszesek vagy esetleg emiatt alszunk rosszabbul éjszaka. Ezt kell Isten elé vinnünk, hogy rendbehozza.
Szóval ne elsősorban azért imádkozz, hogy le tudj fogyni!
Imádkozz gyógyulásért és reménységért –hogy ezáltal képes légylehámozni magadról aztaz érzelmi terhet, amit cipelsz (ami végső soron a külső megjelenésedben is meg fog mutatkozni).
Például így is imádkozhatsz
Szeretnék megosztani egy imádságot, ami a Biblián alapszik, és a lelkünk, a küzdelmeink mélyét tárja fel. Magában az imádságban nincs semmi különös (nem egy varázsige :-)). Az erőteljessége azon múlik, hogy tiszta szívvel tudsz-e Isten elé állni.
Próbálj túllátni a nyomtatott betűknél, és próbáld meglátni és átérezni a szavak mögött rejlő lelki mélységet.
„Mennyei Atyám, köszönöm, hogy figyelsz az imádságomra, és hogy törődsz az életem minden részletével. Dicsérlek azért, mert már születésem előtt ismertél engem, és minden egyes porcikámat céllal teremtetted.
Az irántam érzett szereteted és kegyelmed olyan hatalmas, mint a világegyetem, amit a kezedben tartasz. Nyitott kézzel és szívvel jövök hozzád – nyitottan arra, amit mutatsz és adsz, és arra is, amit el kell engednem.
Az irgalmadban nyugszom meg ma is, ami minden nap megújul felém. Minden küzdelmemet, bukásomat, de még a sikereimet is átadom, és örülök a mai napnak, amit adtál.
Imádkozom, hogy a te Lelked vezessen ma az igazságban, és segíts meghallanom, amikor azt mondod „ezen az úton járj”. Imádkozom azért, hogy segíts ma is önmérsékletet és fegyelmet gyakorolnom az étkezésemben. Segíts nekem a kísértésekkel szemben.
Köszönöm, hogy ha próba elé kerülök, akkor is megtartasz, segítesz jól dönteni és megmutatod a kiutat. Segíts kérlek, hogy meglássam azt!
De mindenekfelett köszönöm a kegyelmedet, ami mindenre elég, és a tőled jövő békességet, ami minden értelmet meghalad. Bárcsak ezekkel lenne tele a szívem, hogy ne rajtad kívül keressem a vigaszt és a megnyugvást!
Jézus nevében,
Ámen
Hogyan lehet hatékony az imádságod?
Amikor meghallgatunk egy igehirdetést, elolvasunk egy cikket vagy egy ehhez hasonló posztot, közvetlenül utána általában nagyon motiváltnak érezzük magunkat. De aztán jön az élet, a mindenféle dolgaival… Ahhoz, hogy valódi változást érjünk el, fontos, hogy legyen tervünk.
Például:
- Ha szeretnéd, kinyomtathatod a fenti imát, vagy lefényképezheted és elmentheted a gépedre vagy a telefonodra.
- Egy másikat tarthatsz a Bibliádban.
- Naponta pillants rá, olvasd el!
- A csendességeid során is előveheted, és ehhez hasonlóan a saját szavaiddal is megfogalmazhatsz imádságokat. Használj igeverseket, melyeket Isten az eszedbe juttat, és amelyekből örömet, békességet és bizonyosságot meríthetsz!
Ha kérdésed van vagy szívesen beszélgetnél ilyen és ehhez hasonló témákról, írj nekem a mara@hiszemtehateszem.hu címre, vagy keress meg a HiszemTehatEszem facebook csoportban!
Vélemény, hozzászólás?