Vajon mit gondol Isten arról, hogy mit és mennyit eszünk, vagy mennyit mozgunk? Van-e neki tetsző étrend vagy irányvonal, amit követnünk kellene? Vagy szentebb-e egyik étel a másiknál?

Vagy ha már itt tartunk, érdekli-e például, ha kövér vagyok?

Már a kérdés is megdöbbentő, nem? Talán szentségtelennek is tűnhet.

Pedig ha belegondolunk, mekkora téma manapság az étkezés és a túlsúly, akkor méltán gondolhatjuk, hogy Istennek mégiscsak van véleménye a dologról.

Olyan kultúrában élünk, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet az egészségre, különösen az étkezésre és a testmozgásra. Rengeteget beszélünk a különböző fogyókúrákról, edzésprogramokról, diétás ételekről – keresztény körökben is.

De vajon mit gondol Isten?

Érdekli-e egyáltalán Istent az étkezés és a testsúly témája?

Igen és nem.

NEM

Istent nem érdekli, hogy mennyit nyomok vagy hogy nézek ki.

Nem hiszem, hogy mérleggel és mérőszalaggal várakozik és aggódik, ha felszedek egy-két kilót.

Isten ugyanúgy szeret 48-as, mint 38-as méretben.

Az emberek pedig… nos, az én személyes tapasztalatom az, hogy amikor fogytam, rengetegen megdicsértek, ami persze egyrészt jól esett és motivált, értékesnek és szeretettnek éreztem magam, másrészt…

Félreértés ne essék, örülök, ha az emberek elismerik a kemény munkát, amit a megjelenésembe és az egészségembe fektetek. Szeretem a bókokat, mint bárki más.

Egy idő után viszont kezdtem úgy érezni, hogy minél többet fogyok, annál többet dicsérnek, annál értékesebbnek tartanak, és a szépségem egyik feltétele a karcsúság.

Persze, szeretnék jól bánni a testemmel, de vajon ez azt jelenti, hogy vékony legyek? Mert őszintén, sok szempontból nem sok befolyásom van a testem nagyságára és alakjára (sosem leszek légies, törékeny szépség), és önmagában a testsúlyom sem feltétlenül az egészségem mutatója.

Szerencsére Isten tekintetét – a mienkkel ellentétben -– nem a hibák vonják magukra. Számára a fizikai vonzerő kevéssé fontos – és egyébként is, amit a tükörben látunk, idővel folyamatosan változik.

IGEN

Ugyanakkor igen, Istent érdekli, hogyan étkezem és mennyi a súlyom, mert törődik velem és életem gyakorlati kérdéseivel.

Miért?

• Mert fontos számára, hogy betöltsük az életünkre vonatkozó célt, elhívást és feladatot.

Testünknek nem elsősorban tulajdonosai, sokkal inkább gondnokai vagyunk, ezért úgy kell vele bánnunk, hogy minél tovább erős és egészséges maradjon, s képesek legyünk jól használni.

Isten jó cselekedetekre teremtett bennünket, de előfordulhat, hogy nem tudjuk ezeket elvégezni, mert a súlyunk megakadályoz benne. Vagy ha nem a súlyunk maga, akkor az azzal kapcsolatos félelmeink, frusztráltságunk és boldogtalanságunk. A testünkkel kapcsolatos szorongás – legyen bármilyen a testalkatunk és a súlyunk – hatalmas mentális energiákat vonhat el, és akár abban is gátolhat, hogy hajlandóak legyünk részt venni különböző tevékenységekben vagy eseményeken.

Velem előfordult, hogy azért nem akartam például rajta lenni egy családi képen, elmenni egy osztálytalálkozóra vagy egy esküvőre, mert szégyelltem a kinézetemet – és emiatt olyan sok mindenről lemaradtam!

Istennek terve van az életünkkel! Bátorítson ez a gondolat, és legyen ez a motiváció arra, hogy egészségesebbé váljunk!

(Ha pedig úgy érzed, kicsúszott a kezedből az irányítás, nyugodtan kérj segítséget szakembertől!)

• Mert ami nekünk fontos, fontos neki is

Nemrég megláttam magam egy kirakatüvegben és ismét eltűnődtem: vajon Istent érdekli a kinézetem? Nos, az igazság az, hogy ENGEM érdekel. Nagyon is. Túlságosan is. Érdekel, hogy hogy áll rajtam a ruha, vagy milyenek a karjaim a spagetti pántos felsőben. És utálom, ha kövérnek látom magam.

Persze a helyzet az, hogy általában még ha lefogyok is, kövérnek látom magam.

Amikor 10 kilóval könnyebb voltam, akkor is úgy láttam, hogy lehetne kisebb a fenekem, vékonyabb a combom, és a legvékonyabb korszakomban is ott voltak azok a hurkák a hasamon.

(Mit nem adnék azért, ha most akkora lehetnék, mint amekkora akkor voltam, amikor az első fogyókúrába belevágtam!)

A túlsúly és a fogyásért vívott küzdelem teljesen fel tudja őrölni az embert.

És mivel Isten törődik velünk, ezért ami nekünk fáj, az neki is fáj. Vagyis ha valami miatt aggódok és szorongok, az neki sem mindegy.

Isten irántunk való törődését a szeretet motiválja. Bár elfogad úgy, ahogy vagyunk, a legjobbat akarja nekünk. 

Azért érdekli a súlyunk, mert tudja, hogy a testsúlyhoz való viszonyunk hatással tud lenni az egész életünkre – az önbecsülésünkre, a kedvünkre, a kapcsolatainkra. És ebből kifolyólag, hatással van a családunk, gyermekeink, és a körülöttünk élők életére is.

• Mert minden fontos számára, ami hatással van a lelkünkre.

Sok oka lehet annak, ha valaki a súlyával küzd.

Ami engem illet, a súlyommal való küzdelem egy mélyebb probléma tünete. Nincs elég önuralmam, túl sokat eszem, nassolok, az érzelmeimet étellel vezetem le, és nehezen tudok leállni, amikor jóllaktam. A túlsúlyom a külső megnyilvánulása annak, ami a szívemben és a lelkemben zajlik.

És a jellememnek ezek a területei azok, melyek sokkal inkább érdeklik Istent.

Az étkezési szokásaink és az ételhez való viszonyunk hatással van a jellemünkre. Érdemes feltennünk magunknak a kérdést: mivé formál engem az étel? Olyan emberré, aki a saját élvezeteiért és kielégüléséért él, vagy olyanná, aki képes lemondani önmagáról, hogy másokat helyezzen előtérbe?

• Mert érdekli, mi van az életünkben az első helyen

Isten minden ételt tisztának nyilvánított, és világosan azt mondja, hogy nem attól leszünk jók vagy rosszak, ami bemegy a szánkon, hanem attól, ami kijön.

Egyetlen étel sem eredendően jó vagy rossz – erkölcsi szempontból teljesen semleges. Maga az étel nem visz sem közelebb Istenhez, sem távolabb tőle.

Nem leszek szentségtelenebb attól, ha csokit eszem, de szentebb sem attól, ha salátát.

Előfordulhat viszont, hogy az evés (vagy az egészséges életmód) túl fontossá válik számunkra, és arra alapozzuk az identitásunkat.

Természetesen nem baj, ha vágyunk arra, hogy jól nézzünk ki. Olyan vágy ez, melyet Isten ültetett belénk. A gond akkor van, amikor ettől kezd el függeni a boldogságunk:

amikor bálványozni kezdjük a végeredményt és ekörül kezdenek el forogni a gondolataink, érzéseink és cselekedeteink (egy jó cél, ami félresiklik).

Sokan szeretjük a konkrét szabályokat, szeretünk kipipálni dolgokat a listákon, és szeretjük, ha van egy mérce, amihez viszonyítani tudunk és aminél lemérhetjük, hogy jól csináljuk-e, megütjük-e a mércét.

Ezért szeretjük a fogyókúrákat, a listákat arról, hogy mit ehetünk és mit nem. Szeretjük tudni, hogy betartottuk a szabályokat, mert ez azt jelenti, hogy jól csináltuk – és jók vagyunk. Vagy éppen nem tartottuk be, tehát rosszul csináltuk – és rosszak vagyunk.

Végsősoron megpróbáljuk kiérdemelni az értékességünket, megalapozni az identitásunkat. Azt hisszük, hogy az egészséges életmóddal, megjelenésünk javításával vagy mások tetszésével és jóváhagyásával értéket, jelentőséget és identitást szerzünk magunknak. Pedig azzal, hogy hogyan eszünk vagy mennyit mozgunk, nem érdemelhetjük ki ezeket.

Persze, Isten szeretné, hogy jó döntéseket hozzunk az életmódunkkal kapcsolatban, de nem azért, hogy ezáltal érezzük magunkat értékesnek. Ő azt mondja, hogy a saját képmására teremtett bennünket, és már önmagában emiatt is különlegesek és értékesek vagyunk.

• Mert fontos számára az emberekkel való kapcsolatunk, és hogy milyen példát mutatunk másoknak

Vagy fogalmazhatnék úgy is: Istent AZ a súly, az a lenyomat és lábnyom érdekli igazán, amit az életünkkel hagyunk ebben a világban. Azt szeretné, hogy a tetteinkkel, a szavainkkal és a reakcióinkkal jó hatással legyünk mások életére.

Nézzünk néhány példát!

Előfordulhat, hogy megítélünk valakit azért, ahogyan, amit és amennyit eszik. Vagy hogy öszehasonlítjuk magunkat és a tányérunkat máséval (és aztán vagy győztesként vagy vesztesként jövünk ki…)

Esetleg kihívást jelent társaságban vagy vendégségben enni. Mert mi van akkor, ha olyasmivel kínálnak, amit nem szívesen választanánk vagy amivel nem terveztünk? Elfogadjuk? Ne fogadjuk el?

Nos, bármi legyen is a helyzet, Isten szemében mindig az emberek a legfontosabbak – márpedig ők elsősorban szeretetre és elfogadásra vágynak.

S ha ezt meg tudjuk nekik adni, akkor fognak igazán épülni a kapcsolataink, és ezzel a szemlélettel számunkra is könnyebb lesz, hogy az étel „csak” étel legyen.

• Mert fontos számára, hogy hálás szívvel és örömmel tudjuk élvezni az ételt

Isten úgy találta ki az evést, hogy az ételek ne csak életben tartsanak, hanem örömet is szerezzenek nekünk. A finomságok utáni vágy mélyen bennünk él: az ízletes, változatos ételek fogyasztása az élet egyik nagy örömforrása.

Egészen más úgy leülni az asztalhoz, hogy hálásak vagyunk az ételért, és nem úgy, hogy közben az agyunk a kalóriákat számolgatja. És egészen más hálásnak lenni azért, hogy van mit ennünk, mint csupán arra fókuszálni, hogy mit ehetünk és mit nem.

Az evés és az ételek élvezete nem bűnös cselekedet, hanem ajándék számunkra, Isten szeretetének kézzelfogható kifejezése.

• Mert ő képessé tud és képessé is szeretne tenni minket a változásra

Isten nagyon jó abban, hogy az életünket belülről kifelé haladva alakítsa át. A szívünkkel kezdi, egészen az alapoknál, aztán ebből fakadnak majd a külső változások.

Nem tudom, szoktatok-e nézni különböző átalakító -show műsorokat? Olyan „rút kiskacsából hattyú lesz” típusúakat? Őszintén szólva, én nem nagyon szeretem őket (több ok miatt sem), de ami Istent illeti…

Az igazság az, hogy Isten szereti a nagy átalakulásokat. Talán úgy is mondhatnám, hogy Isten egyik specialitása az, hogy helyreállítja az összetört dolgokat – az összetört identitást, az összetört önbecsülést –, hogy valami még jobbat hozzon ki ezekből. 

Belülről kifelé haladva – mert az egészséges fa terem jó gyümölcsöt.

Érdekli tehát Istent, hogy kövér vagyok?

Igen, egyértelműen, de nem abban az értelemben, ahogy minket, embereket érdekel.

Az nem érdekli, hogy mennyit mutat a mérleg, vagy hogy állnak rajtam a ruháim. Annál inkább érdeklik viszont a szívemben rejlő indítékok és okok, melyek a túlsúlyomhoz vezetnek.

Nem azért szeretném tehát helyrehozni az étellel való kapcsolatomat, hogy olyan testem legyen, melyet mások csodálnak, hanem hogy kihozzam magamból a legjobbat, jól érezzem magam a bőrömben, minél tovább erős és egészséges maradjak, és betölthessem az életemre szóló célt és elhívást, hogy mások számára áldás lehessek.

Továbbá nem csupán azért szeretnék kitörni az evés és a fogyókúrák rabságából, hogy elérjem az ideális testsúlyt, hanem hogy gyógyuljon és épüljön a lelkem, és megszabaduljak a tükör és a mérleg általi nyomástól.

Végül pedig nem azért veszem fel a harcot a túlevés ellen és törekszem mértékletességre, mert azt akarom, hogy Isten jobban szeressen. Azért törekszem, mert Isten, aki már most is tökéletesen szeret, arra figyelmeztet, hogy a falánkság és a mértéktelenség nem jó nekem – akkor sem, ha az adott pillanatban esetleg úgy érzem.

Isten szeret engem, és a legjobbat akarja nekem – kívülről és belülről egyaránt.