Pár évvel ezelőtt egy nyári táborban voltam, és elhatároztam, hogy veszek egy havi bérletet az edzőterembe. Szerettem volna kicsit jobb formába kerülni, és tornával felpörgetni az éppen aktuális fogyókúrámat.

Beállítottam tehát az ébresztőórát reggel 6-ra – ami önmagában is korai, hát még akkor, ha az ember tudja, hogy egy zsúfolt nap áll előtte, több száz táborozóval. Mindenesetre leküzdöttem a kísértést, hogy visszabújjak az ágyba, magamra dobáltam az edzőcuccot, és elvonszoltam magam a konditerembe.

Egy órát edzettem, és nagyon büszke voltam magamra. Igazából jobban is éreztem magam: energikusabbnak, éberebbnek, erősebbnek.

De itthon jött a feketeleves. A táborban nem volt mérleg, itthon viszont meg tudtam mérni magam, és az eredmény: nem fogytam semmit.

Öt hét kitartó reggeli edzés után meg sem mozdult a mérleg nyelve.

Persze, persze, tudom, ilyenkor jön az, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, és hasonlók – ami igaz, de akkor is. 

Mi történik ilyen esetekben az ember lelkesedésével, hová lesz a motiváció?

Én sokszor bizony elkeseredtem és abbahagytam a tornát. Egy idő után persze jött a bűntudat, amit evéssel próbáltam orvosolni, aztán elkezdtem ostorozni és utálni magam, mert jöttek fel a kilók, ezért aztán… igen, jól gondolod: újra elkezdtem edzeni, csak közben egyre kevésbé élveztem és szerettem- főleg, amikor megint „nem hatott”. És így tovább.

Ennek eredményeképpen kialakult bennem egyfajta szeretet-gyűlölet-viszony a testmozgással kapcsolatban: a mozgást akkor szerettem és értékeltem sikeresnek, ha jó sok kalóriát égettem el vele és elkezdett lefelé mozdulni a súlyom. Ha nem, akkor utáltam és feleslegesnek éreztem az egészet.

Nem csoda, hogy végül sosem voltam benne kitartó.

Igazi ördögi kör – a kérdés, hogyan lehet kitörni belőle?

Én arra jutottam, hogy az egyik legfontosabb dolog azok számára, akik fogyni szeretnének, hogy fejben különválasszák a két dolgot: a fogyást és a testmozgást.

A fogyás és az edzés összekötése ugyanis nem szolgálja a céljainkat – annál is inkább, mert nem tudjuk „letornázni” az étkezési szokásainkat, döntéseinket.

Tegyük fel magunknak a kérdést:

Miért is tornázom valójában? Azért, hogy gondját viseljem a testemnek és egészségesebb legyek, vagy azért, hogy lefogyjak?

Vagy kérdezhetném így is: milyen szerepet tölt be a mozgás az életemben? Eszköznek látom-e csupán, mely által alakíthatok a testem méretén, és amely által kalóriadeficitet hozhatok létre, hogy többet ehessek?

A kérdés nagyon fontos, mert a válasz fogja meghatározni, hogy elégedett leszek-e és örömmel tudom-e folytatni a rendszeres mozgást, vagy ha nem látom az eredményét, feladom.

A fogyási céllal történő testmozgás másik nagy veszélye, hogy a mozgásból büntetést csinálunk.

Tudod, amikor ezt mondjuk: sokat ettem, így büntetésből holnap dupla edzés lesz. Vagyis ha úgy érezzük, hogy rosszalkodtunk, bűnöztünk, egy kis plusz torna vezeklést szabunk ki magunknak.

Pedig ha a mozgás büntetéssé válik, akkor aligha fogjuk örömmel, pláne kitartóan végezni.

Ami nagy kár lenne.

Esetemben például lehet, hogy a séta vagy a tánc nem az a mozgásfajta, amivel a legtöbb kalóriát égetem és képes leszek minél gyorsabban ledolgozni a plusz kalóriákat – viszont ezeket élvezem, ezért képes vagyok kitartóan, rendszeresen végezni.

Megfigyeltem, hogy a legtöbb fitnesz oldal nyelvezetének van egyfajta fogyókúrás felhangja. 

A zsírégetés, a kalóriák hangsúlyt kapnak, ami nem baj, de a mozgás egyéb előnyeiről sokszor egyáltalán nem esik szó.

Persze, fejben az ember talán azt mondja: én nem csak azért tornázom, hogy lefogyjak, hanem hogy törődjek magammal, egészséges és erős legyek. És komolyan is gondolja.

De hadd tegyek fel még egy kérdést (amit magamnak is feltettem): akkor is rendszeresen tornáznál-e, ha tudnád, hogy egyáltalán nem fogsz tőle fogyni?

A válasz azért is nehéz, mert ha elengedem azt, hogy a fogyás miatt mozogjak, akkor úgy tűnhet, mintha egy az egyben fel is adtam volna a fogyási törekvéseimet.

Ami persze nem igaz.

De nagyon fontos, hogy meglátod-e a testmozgás számtalan előnyét a fogyáson túl? 

Azt, hogy a fogyástól függetlenül jobban érzed magad tőle és jót teszel vele magadnak.

Hiszen az edzés az egyik legjobb módja annak, hogy tegyünk az egészségünkért – függetlenül attól, hogy merre mozdul reggelente a mérleg nyelve.

A teljes igazság kedvéért azért hadd tegyem hozzá: nagyon nehéz lerázni ezt a fajta gondolkodásmódot, és elválasztani a mozgást a fogyási céloktól. Még mindig sokszor kapom magam azon, hogy a gondolataim visszatérnek a ledolgozandó kalóriákhoz.

Olyan berögződés ez, ami nem változik meg egy nap alatt, amire folyamatosan emlékeztetnem kell magamat, és amin dolgoznom kell (olyan apróságok által, mint hogy leragasztottam a kalóriakijelzőt a futópadomon).

Kegyelmet adni magamnak és elengedni az elvárásaimat: számomra az jelentette a testmozgásban a fordulópontot.

Amint nem csupán kalóriaégető eszközként kezdtem tekinteni a sportra, egészen új távlatok nyíltak meg előttem: eltűnt a nyomás, és tér nyílt új mozgásformák kipróbálásának, az élvezetnek és az örömnek.

És ez az, ahonnan a motiváció és a lelkesedés fakad! 😊