Brandice Lardner
gracefilledplate.com
Amikor ránktör a kísértés az evéssel kapcsolatban, sokszor nem tudjuk, mit is tegyünk, hogyan győzhetnénk le azt.
Pedig ha az embernek van egy jó terve, akkor az ilyen helyzetekben is sikert arathat. Hogyan? Ebben a posztban erről lesz szó!
Ülsz a kanapén, és próbálod összeszedni minden akaraterődet, hogy ne állj fel, és ne engedj a hűtő mágikus vonzásának. De fogalmad sincs, meddig bírsz ellenállni.
Vagy amint a konyhában teszel-veszel, a szemed sarkából látod az asztalon a gyermeked meghagyott fél fánkját. Egy darabig próbálsz rá sem nézni, majd úgy döntesz, hogy könnyebb lesz ellenállni a kísértésnek, ha inkább kidobod. De valahogy a finom, ropogós, édes falatok a kuka helyett a szád felé indulnak el.
A kísértés mindenütt ott van. Bármi legyen is a célod – egészségesebb táplálkozás vagy önmérséklet gyakorlása az evés terén – az édes és sós falatok csábításából nincs hiány.
Ebben a posztban arról lesz szó, hogy hogyan vehetjük fel a harcot a kaja-kísértésekkel szemben, és hogy a tudatos tervezés hittel kombinálva miként segíthet legyőzni a sóvárgást és a falásrohamokat.
Mi is az a kísértés?
Mindenekelőtt nagyon fontos újra és újra leszögeznünk, hogy az evés nem bűn, és az étel Isten ajándéka.
De vajon mi a kísértés, hogyan és miért esik kísértésbe az ember?
Kísértésnek nevezzük azt, amikor a vágyaid szembe kerülnek a meggyőződéseiddel, értékeiddel, illetve hívő emberek esetében az Isten által fontosnak tartott dolgokkal.
Biztosan észrevetted már, hogy a kísértés személyes jellegű; az, hogy kinek mi jelent kísértést, függ a személyes meggyőződésektől és jellembéli gyengeségektől:
- annak, aki nem szeretné távol tartani magát a plázáktól, mert nem hajlamos a meggondolatlan költekezésre, nem kísértés a vásárlás – ő egyszerűen csak vesz magának pár csinos felsőt egy boltban
- annak az embernek, aki nem határozta el, hogy távol tartja magát az édességektől, nem jelent kísértést egy tortaszelet – ő egyszerűen csak megeszi.
A nagy kérdés az, hogy mi teszi számodra könnyebbé vagy nehezebbé a kísértést. Erre nagyon fontos figyelned!
Kísértés a Bibliában
Talán te is hallottál már jó néhány prédikációt, ami a kísértésről, illetve annak legyőzéséről szólt.
A Biblia azt mondja a kísértéssel kapcsolatban, hogy
- Imádkozzunk, hogy ne essünk kísértésbe (Lk 22,40)!
- Meneküljünk el a kísértések elől (1Kor 6,18)!
- Számítsunk arra, hogy próbák és kísértések érnek bennünket (1Pt 4,12)!
A Bibliában több helyen is olvashatunk arról, hogy az evés területén próbát kell kiállniuk egyes embereknek.
Már a Biblia legelején megjelenik a kísértés témája, amikor Éva enged a nyomásnak és eszik abból a gyümölcsből, amiről Isten azt mondta, hogy ne egyen. A gyümölcsöt kívánatosnak tartotta és meg szerette volna enni.
Éva nincs egyedül.
Sok olyan okos, rátermett, sikeres hölggyel beszélgettem már, akik az élet szinte minden területén kiemelkedően teljesítenek, MÉGIS folyamatos harcot vívnak az evés kísértésével.
Nem te vagy az egyetlen, aki állandó küzdelmet vív és gyakran elbukik az evés terén. Az étel már az idők kezdetétől hatalmas csábítást jelentett az emberek számára. Nem szabad hogy mi, akik ezzel küzdünk, csődtömegnek érezzük magunkat. Emberek vagyunk, és az evéssel kapcsolatos nehézségeinkre van megoldás.
A Bibliában Jézus megkísértéséről is olvashatunk a Máté 4,1-11 részben. 40 napnyi böjtölés után Jézus egyik megkísértése éppen az étellel történt (a büszkeségen és a hatalmon kívül). Ő azonban legyőzte a kísértést (Évával és sokszor velem ellentétben!)
Miért bukunk el?
Miért bukunk hát el a legjobb szándékunk ellenére is? Lehet, hogy hozzám hasonlóan te is hallgattál már sok prédikációt, tanulmányoztál igeverseket ebben a témában, sőt, már talán arra is gondoltál, hogy végső esetben a kézfejedre tetováltatod, hogy „NE EGYÉL!”
Szóval megtesszük – és esszük 🙂 –, ami tőlünk telik, és mégis oly sokszor elbukunk.
Nézzünk egy példát! Autót vezetni nem tanulhatunk meg csupán az iskolában, könyvekből anélkül, hogy kimennénk a forgalomba. Hiszen rutint kell szereznünk, be kell tanulnunk a különböző manővereket, és persze egy jó oktatóval rengeteget kell gyakorolnunk.
Az étkezés esetében is hasonló a helyzet. Ha csak megpróbálunk nem enni, amikor jön a kísértés, az sokkal jobb, mint ha meg sem próbálnánk, de nem várhatunk magunktól tartós sikert céltudatos és célirányos tervezés és gyakorlás nélkül.
Azért bukunk el ilyen sokszor, mert azt feltételezzük, hogy a jó szándék elég. Pedig nem elég. Ennél többre van szükség.
Hogyan lehet felkészülni a kísértésekre?
Gondolj vissza a legutóbbi nyaralásodra. Hogy készültél rá?
A legtöbben előre feltérképezzük a helyet, ahová menni fogunk, megnézzük, hogy lehet a legegyszerűbben eljutni oda. Alaposan megtervezzük az utat és próbáljuk kiszűrni a lehetséges akadályokat.
Ezen kívül lefoglaljuk a szállást, megkötjük a biztosítást és a kézipoggyászunkba bekészítünk néhány plusz ruhát arra az esetre, ha a bőröndünk útközben elveszne valahol a Bermuda-háromszögben.
Az utazás fontos számunkra, és ezt mi sem mutatja meg jobban, mint hogy készülünk rá.
Hadd tegyem fel a kérdést: van-e a tarsolyodban bármiféle terv azokra a helyzetekre, amikor kísértésbe kerülsz az evéssel kapcsolatban? Az nyilvánvaló, hogy szeretnél fejlődni az étkezéssel kapcsolatban, hiszen itt vagy. De elképzelhető, hogy a felkészülést eddig nem tartottad olyan fontosnak, vagy csak nem tudtad, hogyan lehetne megvalósítani. Nos, itt az alkalom, hogy ezen változtassunk!
Készíts tervet!
Egészen más felkészülni egy egyszeri alkalomra (például egy nyaralásra), és a napi szintű kísértésekre. Amikor tervet készítünk azokra a helyzetekre, amikor jön a kísértés, akkor tulajdonképpen olyan viselkedésmintákat szeretnénk kialakítani magunkban, melyek szokássá válnak. Olyan szokássá, mint például a fogmosás, amit rendszeresen végzünk.
Ez pedig nagyon jó hír, hiszen azt jelenti, hogy minél többször jársz sikerrel, annál könnyebb lesz a dolgod.
Most a kísértés 3 fázisát fogjuk megvizsgálni, melyek átalában jól megfigyelhetők azokban a helyzetekben, amikor hajlamosak vagyunk rossz döntést hozni. Ezek alapján könnyen beazonosíthatod, hogy a te életedben melyek a visszatérő viselkedésminták. És ha ez megvan, máris nekiláthatsz elkészíteni a saját, személyreszabott tervedet.
A kísértés 1. fázisa: a Sugallat
A folyamat egy sugallattal kezdődik. A sugallat egy következetes és (sajnos) meglehetősen megbízható esemény, amely az evésre való kísértés korai szakaszában jelentkezik. Általában röpke gondolattal kezdődik, ami átmegy egyfajta huzavonába: „megegyem vagy ne egyem?”
És ezen a ponton belépnek a magyarázatok és indoklások. Ilyesmiket szoktunk mondani:
- Csak egyet eszem.
- Szükségem van rá.
- Annyira úgysem számít.
- Nem érdekel.
- Megérdemlem.
Kifogásokat keresünk (elképesztő, milyen találékonyak tudunk lenni!), melyek megnyitják az ajtót AZ EGYETLEN előtt.
Ideális esetben a kísértés legyőzésére kialakított terved az első fázissal kezdődik és ott véget is ér. De kezdetben ez legtöbbször még nem megy. Sokkal valószínűbb, hogy eleinte gyorsan a második vagy a harmadik fázisban találod magad.
Semmi baj – gyakorlással és rengeteg kegyelemmel önmagad felé hamarosan könnyebben felismered majd a folyamat korai jeleit is.
A kísértés 2. fázisa: az Egyetlen
Amikor a kifogásaink elfogadásra találnak, meghozzuk a korábbi szándékunkkal szembemenő döntést. Itt térünk le először az útról. Ez az egyetlen falat, az egyetlen darab, az egyetlen szelet vagy az egyetlen adag gondolata.
Őszintén szólva, ha elérjük ezt a pontot, az még NEM NAGY DOLOG. Egyetlen falat vagy szelet még nem fogja jelentősen befolyásolni a fogyás folyamatát. Ami ezután történik – nos, azon dől el, hogy áll vagy bukik-e a dolog.
A kísértés 3. fázisa: a Reakció
Hogy reagálsz a botlásra? Feladod az egészet aznapra és megfogadod, hogy másnap vagy hétfőn újrakezded?
Ez már a fogyókúra-mentalitás, avagy a „mindent vagy semmit” evés jele. Ez a hozzáállás az, ami elsülyeszti a hajónkat.
Nem tartom túlzásnak azt mondani, hogy a sikered azon fog múlni, mennyire vagy képes elengedni az Egyetlent. Mert még egyszer: az Egyetlen még nem nagy dolog, és egyébként gyorsan feledésbe is merül.
Ez tehát az a három fázis, ami a legtöbb étellel kapcsolatos kísértést jellemzi. Magadra ismertél valamelyikben? Ha igen, ne aggódj! Egy saját, személyre szabott terv rengeteget fog segíteni!
A te terved
Egy terv hatalmas segítséget jelent abban, hogy tudatában legyünk a különböző fázisoknak. Függetlenül attól, hogy melyik fázisban veszed fel a harcot, a terved két lépésből fog állni.
1. Felismerés
2. Cselekvés
A felismerés
Amit nem ismerünk fel, azon nem tudunk változtatni, szóval az első lépés kulcsfontosságú. Ilyenkor tudatosul benned, hogy a harc elkezdődött, és ilyenkor döntöd el azt is, hogy felveszed-e a kesztyűt vagy meglengeted a fehér kendőt.
Az emberi viselkedés meglehetősen kiszámítható. Agyunk szereti a rutint és a kialakult mintákat. A kísértés harcát tehát minden embernél legtöbbször ugyanaz a néhány körülmény indítja be. Ez egyben azt is jelenti, hogy szerencsére nem kell ÁLLANDÓAN teljes készültségben lenned. Elég arra a néhány tipikus kiváltó okra koncentrálnod, és azokra megtanulnod jól reagálni.
Nálad melyek a tipikus kísértést kiváltó okok?
Próbálj visszaemlékezni az utóbbi néhány alkalomra, amikor küzdöttél az evéssel. Ezek köthetőek voltak egy bizonyos naphoz, időszakhoz vagy lelkiállapothoz?
Azt javaslom, hogy próbáld meghatározni a 3 leggyakoribb kiváltó okot. Hogy jobban értsd, mire gondolok, hadd mondjak néhány példát:
- amikor a gyerekek napközben alszanak
- 3 és 4 óra között, amikor az energiaszinted csökkenni kezd
- amikor a gyerekek nem fogadnak szót
- menstuáció alatt
- egy stresszes nap után
- amikor hazaérsz a munkából
- vacsorakészítés közben
- maradékok elpakolása közben
- miután lefektetted a gyerekeket
- amikor úgy érzed, nem kapsz elég szeretetet
- amikor úgy érzed, túl sokat vállaltál
- amikor aggódsz valami miatt.
Az általad kiválasztott három legjellemzőbb körülmény lesz az, amire leginkább figyelned kell. Amikor ezeket tapasztalod, az legyen egy jelzés számodra, hogy ideje elővenned a kísértésre kidolgozott tervedet.
Amint már említettem, néha előfordul, hogy az ember észre sem veszi, hogy kísértéssel áll szemben, csak amikor már elbukott. Ez teljesen természetes. Ilyenkor egyszerűen kezdd tiszta lappal már a következő pillanatban. Legközelebb pedig, amikor hamarabb felismered a helyzetet, már készen fogsz állni.
A cselekvés
Innentől válik nagyon gyakorlativá a dolog! A cselekvés nem más, mint egy előre elkészített terv arra, hogy mihez kedj, amikor jön a vágy, az étel utáni sóvárgás. Azért jelent majd nagy segítséget, mert nem a helyzet hevében, érzelmi nyomás alatt kell majd döntened.
Döntsd el, mi lesz az a három dolog, amit minden egyes alkalommal tenni fogsz, amikor kísértéssel találod magad szemben.
A cél az, hogy egy olyan új szokásmintát alakíts ki, amire rá tud állni az agyad, hogy ezek a helyzetek mostantól ne kétségbeesést váltsanak ki, hanem lehetőséget adjanak az új és egészséges szokások gyakorlására.
Összeállítottam egy listát azokról a dolgokról, amiket kipróbálhatsz. Ami tényleg nagyon fontos, hogy ne helyezz önmagadra nyomást azáltal, hogy már az elején tökéletességet vársz magadtól. Kísérletezz bátran és hagyj időt magadnak arra, hogy rájöjj, neked mi működik legjobban.
- Imádkozz! Akár spontán, de akár le is írhatsz egy imádságot, amit ilyenkor előveszel.
- Olvass igeverseket! Írj ki kis cetlikre pár igeverset, ami ilyenkor bátorítást és erőt adhat!(Pl. Zsolt 145,15)
- Hallgass zenét! A telefonodra akár készíthetsz egy playlistet ezekre a helyzetekre.
- Mozogj! A mozgás dopamint szabadít fel és kimozdítja az agyat a sóvárgás érzéséből. Csinálhatsz pár fekvőtámaszt, kitörést, guggolást, vagy ha ennél többre vágysz, akár négyütemű fekvőtámaszt is!
- Próbálj ki valami kreatívat! A testmozgáshoz hasonlóan, a kreativitás is kimozdítja az agyat az ételre való fókuszáltságból. Ha hirtelen nincs ilyesmi kéznél, akkor képzeletben is eljátszhatsz néhány ötlettel, pl. hogy hogyan rendeznéd át az egyik szobát, szépítenéd meg a teraszt, a kertet.
- Menj el a helyszínről! Akár eldöntheted előre, hogy hová mész majd a nehéz helyzetekben.
- Sétálj egyet! A ház körül, az udvaron vagy az utcán (a lényeg, hogy ne a konyhában!).
- Menj ki a szabadba! A napsütés csodálatos elixír. Ha éppen jó az idő, használd ki!
- Igyál egy pohár vizet!
- Készíts magadnak egy bögre forró, illatos teát!
- Írj üzenetet valakinek! Szólhatsz előre néhány barátodnak, hogy ilyenkor esetleg írni fogsz majd nekik, például hogy imádkozzanak érted.
A lista remélhetőleg adott pár ötletet arra, hogyan válassz ki három dolgot, amelyeket megtehetsz a kísértést jelentő helyzetekben. Olyan dolgokat válassz, amelyek kedvedre valók. Ne feledd, hogy elérhető és finom ételek ellen küzdesz, szóval a terved legyen egyszerű, könnyű és hatásos!
Most írd le a tervedet részletesen, és tartsd elérhető helyen a nap folyamán.
Amikor a terved beépül az életedbe és szokássá válik
A tervedre sosem fix dologként tekints, hiszen változni fog, ahogy egyre jobban megismered magad, és látod, mi működik a te mindennapjaidban. Sőt, idővel egyszerűsödni és lazulni is fog, míg végül már nem lesz rá szükséged.
Képzeld el, milyen érzés lesz ülni a kanapén egy fárasztó nap után, mikor a gyerekek már ágyban vannak, te pedig kényelmesen elhelyezkedsz és megadod magadnak azt, amire valóban szükséged van – kikapcsolódást és pihenést. Végre nem azzal küzdesz, hogy legyőzd a hűtő mágneses erejét, és a lelked felszabadul.
Ha kérdésed van vagy szívesen beszélgetnél akár erről, akár hasonló témákról, akkor várom leveledet a mara@hiszemtehateszem.hu címen, vagy keress meg a Hiszem Tehát Eszem Facebook oldalon!
Vélemény, hozzászólás?